Szilvásgombóc konyhája

Csokis-narancsos kiflik

Aki szereti a csoki-narancs párosítást, úgy, hogy ráadásként puha tészta öleli körül őket, akkor annak ezt a kiflit érdemes kipróbálnia!

Olyan puha, hogy csak úgy elolvad a szánkban, mint a jóféle fánk, amikor az első elfogyasztása után, még habzsolnánk a következőt, mert nem tudunk betelni azzal a gyönyörrel, amit az ízek és a tészta egyvelege alkot a szánkban.  Persze, ahhoz, hogy ezt elérjük, három alapvető dologra kell odafigyelnünk. Ez a három dolog: hogy a tésztát megfelelően kidolgozzuk, kellő ideig kelesszük és ne süssük túl. Ha ezeket szem előtt tartjuk, garantált a siker.

A csokit úgy is beletehetjük, hogy felolvasztjuk és elkeverjük a vajjal, majd úgy kenjük rá a tésztára. De szerintem, így reszelve, sokkal izgalmasabb :)

Használhatunk hozzá tejcsokoládét is, de én szeretem, ha az étcsokoládé keserű íze, keveredik az édeskés narancslekvárral. A házi narancslekvárt, én egy kevés grapefruittal tettem érdekesebbé, így erősítve ezt az édes-kesernyés ízt, persze, csak olyan szerethetően, nem túlzóan.

Csokis-narancsos kiflik

Csokis-narancsos kiflik

Hozzávalók 16 darabhoz:
50 dkg finomliszt (nálam fehér tönköly)
6 dkg barna nádcukor
3 db tojássárgája + 1 a kenéshez
4 dkg vaj a tésztához
2,5 dl (házi) tej
3 dkg friss élesztő
3 dkg kandírozott narancshéj vagy egy narancs reszelt héja
2 evőkanál rum
5 dkg jó minőségű csokoládé (én 74% kakaótartalmú étcsokit használtam)
2 dkg vaj a kenéshez
10 dkg narancslekvár (én házi lekvárt használtam, amibe egy kicsi grapefruit is került)
1 csipet só

Elkészítés:
A tejet meglangyosítjuk, majd a felét egy kis tálkába tesszük, elkeverünk benne egy teáskanál cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, majd langyos helyen felfuttatjuk.

A lisztet nagyobb tálba szitáljuk, hozzáadjuk a csipet sót, a maradék tejet és cukrot, a tojások sárgáját, rumot és a felfutott élesztővel együtt, lágy tésztát keverünk, először csak fakanállal, majd mikor a tészta összeállt, kézzel dolgozzuk ki. Beletesszük az apróra vágott kandírozott narancshéjat, vagy reszelt héjat és a langyos, olvasztott vajat is hozzádolgozzuk.
Mikor a tészta fényes és hólyagokat vet, a tetejét kevés liszttel megszórjuk és egy tiszta ruhával letakarva, langyos helyen, kb. 25-30 perc alatt, duplájára kelesztjük.

Mikor megkelt, lisztezett munkalapra borítjuk és egy kissé átdolgozzuk a tésztát, óvatosan, hogy ne tegyük tönkre, átgyúrjuk. Sodrófával fél centi magas, kör alakká nyújtjuk.

Csokis-narancsos kiflik

Csokis-narancsos kiflik

A kinyújott tésztát megkenjük langyos, olvasztott vajjal és meghintjük reszelt csokoládéval, majd egy éles késsel, óvatosan, 16 cikkre vágjuk. Mindegyik szelet szélesebb végére teszünk egy bő teáskanál naracslekvárt és innen indulva a kör közepe felé, feltekerjük egyenként őket.
Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk és hagyjuk 10 percig kelni. Sütés előtt lekenjük a kifliket tojássárgájával és előmelegített sütőben, 180 fokon, körülbelül 20 perc alatt, gyönyörű, aranybarnára sütjük.

Miután megsültek, rácsra téve, hagyjuk kihűlni.

Csokis-narancsos kiflik

Csokis-narancsos kiflik

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!